Madarat tolláról, embert barátjáról

Ősidők: fejlődés a szerkesztésben

2017.08.17. 12:08, ~ Író: Mónika

Az utóbbi időben éppen azon vacilláltam, hogy vajon mit oszthatnék még meg, amit még nem olvashattatok. És megszületett ez új ötlet, ez pedig nem más, mint az, hogy mennyit fejlődtem a szerkesztésben ezalatt a 8 év alatt. Végig futtattam az agyamon minden élt, halt oldalam és találtam köztük egy még meglévőt. Egyébként ennek annyi volt a problémája, hogy minden belépéssel kapcsolatos adatot elfelejtettem, ezért maradt meg úgy ahogy most is. Még 2009-ben hupont-on létrehoztam egy tacskókról szóló kis zugot ahová írni fogok, mert ugye volt egy ilyen fajtájú kutyám és akkor máris kitudtam indulni valamiből ami téma lehet.

2006-ban kaptuk meg és most május 8-án ment el az egyik legalattomosabb betegségben a rákban. Most megtudtam egy témát ragadni ami a kutyámhoz kapcsolódik és szívesen írnám le az egykori honlapom, hogy most mit látok így 8 évnyi fejlődés után. 

Minden morzsájával együtt: Ugye az első benyomás a döntő. Már akkor sem szerettem a harsány színeket, így kékre szabtam a hátteret és a bemutatkozó dobozt is. Egy szív alakú fejlécbe illesztettem be egy tacskó kutyát, ami elég egyszerűre sikerült, semmi vágás vagy képjavítás csak egy keret. Akkor még a PhotoScape nevű programmal készítettem mindent. Az alap felület amire pedig írtam, az fehér maradt, hol fekete, hol kék, sárga, rózsaszín betűszínt használtam. Akkor még fel sem merült, hogy az egységes megjelenés fontos lenne. És a kiemelés, hát eléggé szemkiégető hatást tudtam elérni „az oldalról” nevű menüben. Kék alapon piros betűkkel írva a fontos infók. Semmilyen más formázást nem alkalmaztam kiemelésként csak a félkövéret. És egy hiányzó modul ami egy üdvözlés lett volna, valahogy letörlődött, így semmilyen ismertető nem volt, hogy tulajdonképpen mért is él és létezik az egész. De az biztos, hogy a tartalmat nem hagytam kárba veszni, összesen 21 modult gyártottam. Szövegigazítás terén is elég amatőr voltam, látszott hogy akkor még nem létezett nálam a sorkizárt igazítás. Pár helyesírási hiba azért belefért…És a hét képe, ez ütött és a fájt. Ez az elhelyezés, semmi kicsinyítés vagy lebegtetés, esetleg nyomhattam volna egy „Entert” a hétképe (?) után. Azért kiemelnék pár gyöngyszemet az írásból: „mont,” „hétképe”, „nézki”, hiányzó vesszők, megunjítani, agusutus 16. van”. Tehát ezt a 16-át valahogy nem sikerült helyesen leírni. Úristen, milyen könyvjelzőket és órarendeket gyártottam le…Ami a fejléceket és az avatorokat illeti még egész jók lettek, de azokból sem aktív mindegyik, mert ennyi tárolás után lebomlanak. :D Volt egy avatar verseny is, akkor még ütöttem erre a fejem, de már amúgy is kiment a divatból itt Gp-n és amúgy sem szeretném már csinálni. 

Az időjárás menüt azért hoztam létre, hogy mindenki egyből megtudja tekinteni azt, hogy épp milyen idő van igen, ezt is az előrelátás kedvéért. Kb. majdnem minden kimásolt forrás, ami a tacskókról szól csak a szerkesztett munkák nem, igen az információ gyűjtés leggyorsabb módját választottam: másolás és beillesztés. Rengeteg ember felgyülemlett azóta a számlálón látszik is. Ez volt az egyetlen bemutatásra alkalmas készítményem amit megtudtam osztani, mert a fennmaradt munkák max. még a Photobucket-en vannak, de azok is kivágott png képek és nem fejlécek, vagy avatarok. Biztos minden szerkesztő végig ment egy idővonal szerűségen, hogy mennyit fejlődött és árgus szemekkel nézi vissza, hogy semmi sem megy azonnal.

Címkék: honlap friss kritika
Még nincs hozzászólás.
 
Az egyén

Móninak hívják, 22 éves, édesség, müzli, Lindsey Striling és zene imádó, anonim hajlamú, alkotó szellemű, amit akar azt eléri, egyrészt maximalizmusa miatt. Imádja a szerkesztést és addig csinálja ameddig jónak nem látja az eredményt.  Ami ezt a kis Kalitkát illeti? Már régóta szárnyait bontogatta,de most szabadon szárnyalhat! Ha többet szeretnél tudni a blog alkotójáról, akkor egy kattintást választ el tőle: Ide nézz!

„Mindig az első lépés a legnehezebb. Az első lépés önmagunk megismerése” 
 
Shirley Maclaine

 
Üzenj!

Különösebb szabály nincs, viszont ezeket tartsd szem előtt!

 Nincs az admin, és más nevében irkálás.

 Bármiféle obszcén kifejezés.

 Vita kialakítása. 

Ha kérdésed van: @!

 
Legjobbak
Azok a madarak akiket szabadon engedek a legjobbakhoz, ha beszeretnél kerülni,
 
2 szabad hely!
 
 
 Kiemelt hely(ek) 2/2

  

  
    
 
Összesen: 12 hely 

Egyéb honlapok

  KriszaAdrayka ,  Klau&Szissz , Ati&Juci  Sam&Amey , Juci , Berrymotion , books  , fiti , Fron  , Brielle , Layla  , Teo  , Dienah  , Edina, Kitti , Házisáfrány

 
Teendőlista
 
Újranézni Julie and Julia c. filmet
Hajfinomítás (leírás) Ps-ben
Helyesírás ellenőrzés
Tavaszi programok 3/?
Dizájn lecserélése
A tanár megnézni a 2. részt

 

 
Tartalomtár

friss    személyes     laptop      főzés    

olvasás    díj     problémák   szavazás     

honlap     bakncslista     TAG     köszönet

kirándulás    biciklizés    olvasás    

közlendő     iskola     szülinap    

photoshop    kritika     nyár    

közösségi     divat     

 
Csatlakoztam

Ide jönnek különböző megmozdulások, pl.: egy cél elérése, vagy megerősítés érdekében.

Kapmány

Olvass róla!

#miisittvagyunk <3

Ezzel a táblával támogatom a krediforradalmat.
Csatlakozzatok Jucihoz, hogy ti is részesei 
lehessetek a valódi forrás képviselőinek! 

Az én listám

 

 
Nézettség
Indulás: 2016-01-02
 

Társszerkesztõket keresek a dakotajohnson.tk újranyitásához.Ha érdekel és szeretnél jelentkezni kattints a részletekért!    *****    Április 22. a Föld napja! Az ünnep alkalmából cifraszûrös juhászlegény vár benneteket a Mesetárban! Nézzetek be hozzánk!    *****    Asztrológiai tanácsadás, részletes elemzésekkel, a legkedvezõbb áron és teljesen ingyenes konzultáció, idõkorlát nélkül!    *****    Egy jégkorong-rajongó lelkészgyakornok lány blogja - ha van kedved, nézz be, szeretettel látlak :) Gréti    *****    Minden Kedves látogatómat szeretettel várom Asztrológia oldalamon, ahol az oktatás INGYENES, az elemzés BECSÜLET-KASSZÁS    *****    Ayang Avagy milye is a világ az én szememmel    *****    Charmed - Új külsõ - Még több tartalom - Még több információ, érdekesség - CHARMED - Bûbájos boszorkák - Varázslat - Cha    *****    BOOKISLAND -> A könyvek birodalma elvezet a képzeletünk világába! <- BOOKISLAND    *****    KUTYA VS MACSKA, MELYIK AZ OKOSABB? SZAVAZZ! FÉLSZ A ROBOTOKTÓL, VAGY SEM? MONDD EL! KUTYA VS MACSKA!KUTYA VS MACSKA!!!!    *****    Outsider - Gay - Creative - Rebel - Tolerant - Furry - Brony - Hipster - Gamer - Otherkin - Geek - Autistic    *****    Online Gyermekáruház és bababolt Több ezer termékkel olcsón, országos kiszállítással!    *****    Charmed - Új külsõ - Még több tartalom - Még több információ, érdekesség - CHARMED - Bûbájos boszorkák - Varázslat - Cha    *****    Supernatural - Odaát - 13. Évad - Extrák - Infók - Érdekességek - Odaát - Supernatural - 13.ÉVad - Supernatural - Odaátv    *****    Készítsük el együtt a születési horoszkópodat, látogass el az oldalamra és nézd meg a részleteket. Szeretettel várlak!!!    *****    Adóbevallás 2018 ! 17SZJA - 1753any adónyilatkozat letöltés szja adóbevalláshoz    *****    Részletes személyiség és sors analízis, ajándék 3 év elõrejelzéssel,ingyenes konzultáció,ahol megbeszéljük a kérdéseid!    *****    BOOKISLAND -> A könyvek szigete, ahol ötletet kaphatsz egy jó könyvhöz <- BOOKISLAND    *****    Rendeld meg asztrológiai elemzésed,nagyon kedvezõ feltételekkel,találkozzunk az oldalamon és válassz a sok lehetõségbõl!    *****    Asztrológiai tanácsadás, részletes elemzésekkel, a legkedvezõbb áron és teljesen ingyenes konzultáció, idõkorlát nélkül!    *****    Adóbevallás 2018 sms, határidõ, nyomtatvány és tudnivalók itt