Madarat tolláról, embert barátjáról

Úgy érzem, sikerült!

2017.11.10. 15:25
~ Író: Mónika

Most pont alkalmat érzek arra, hogy írjak. És miközben ezt teszem, tisztán előttem van a Julie and Julia c. film amit nemrég néztünk meg. Ez egy főzős film, ami Franciaországban játszódik, nekem elnyerte a tetszésem, talán azért is, mert főznek benne. Egyébként nem lett volna, amit lekötött volna. Ami különösképp érdekes volt, az maga a szereplő Julie. Ugyan olyan érdeklődési kört feszeget, amit jelenleg én is űzők.

Két megvalósításra váló hobbim vált valóra és ezt tökéletesen szemléltette a film, nagyon tetszett. Azonnal lekötötte a figyelmem, ezért még biztos megnézem, már ha a szabadidőm engedi. Ugyanis nagyon sok a tanulni való, konkrétan úszok benne és Dunát lehetne vele rekeszteni. Na jó, azért nem, kissé túlzok. Inkább mondjuk úgy, hogy több a tananyag, mint az előző két évi. Lényeg a lényeg, hogy végre találtak egy olyan filmet, amit felkeltette az érdeklődésem. Abszolút jó helyen vagyok és mindent sikeresnek érzek, amit sikerült eddig megcsinálnom. Ez a film ezt jól szemléltette, ám van még egy kis tartalék, amit nem szeretnék ellőni. Mindent a maga idejében, építkezek lépcsőről-lépcsőre és fokról-fokra. És biztos, hogy a sors is ezt akarja, hogy mind történjen a megfelelő időben és helyen. Azért fogalmazok ilyen komolyan, mert lassan érzem, hogy megérte a sok vesződés amit beleöltem, hogy fejlődjek. Nagyon érdekes szemmel látni, ahogyan gépelek, mintha csak a film kockái lennének előttem. Ugyan így: szövegszerkesztés és írás, egy lány aki szeretne megtanulni főzni és egyébként meg szeret írni az embereknek. Elég hosszadalmas a film, négy óra biztos van, de szentelek neki elég időt, hogy nézni tudjam. Ha úgy látom, hogy könyvben képes hozni ezt a tartalmat, akkor megpróbálkozok majd vele. Perpillanat úgy érzem magam, mint egy mosott rongy, ezért az energia szintem alig van 50%-on többnél, ennyit sikerült kipréselni magamból. 

Never give up your dreams! :) 

Még nincs hozzászólás.
 
Csak egy lány

Móninak hívják, 22 éves, édesség, müzli, Lindsey Striling és zene imádó, anonim hajlamú, alkotó szellemű, amit akar azt eléri, egyrészt maximalizmusa miatt. Imádja a szerkesztést és addig csinálja ameddig jónak nem látja az eredményt.  Ami ezt a kis Kalitkát illeti? Már régóta szárnyait bontogatta,de most szabadon szárnyalhat! Ha többet szeretnél tudni a blog alkotójáról, akkor egy kattintást választ el tőle: Ide nézz!

„Mindig az első lépés a legnehezebb. Az első lépés önmagunk megismerése” 
 
Shirley Maclaine

 
Üzenj!

Különösebb szabály nincs, viszont ezeket tartsd szem előtt!

 Nincs az admin, és más nevében irkálás.

 Bármiféle obszcén kifejezés.

 Vita kialakítása. 

Ha kérdésed van: @!

 
Legjobbak
Azok a madarak akiket szabadon engedek a legjobbakhoz, ha beszeretnél kerülni,
 
Betelt, nincs csere lehetőség!
 
 
 Kiemelt hely(ek) 2/2

 
   
    
 
Összesen: 12 hely 

Egyéb honlapok

  KriszaAdrayka ,  Klau&Szissz ,  Sam&Amey , Juci , Berrymotion , books  , fiti , Fron  , Brielle , Layla  , Teo  , Dienah  , Edina, Kitti

 
Teendőlista
 
Újranézni Julie and Julia c. filmet
Hajfinomítás (leírás) Ps-ben karácsonyig
Új dizájn tervezése (ha gépem is új akarja)
Kiolvasni az Alkonyatot
Osztály karácsony ajándékok
2017 évzáró bejegyzés
2018: az igazság pillanata
Átírni a leírásom
Keresni valami kikapcsot 

 

 
Tartalomtár

friss    személyes     laptop      főzés    

olvasás    díj     problémák   szavazás     

honlap     bakncslista     TAG     köszönet

kirándulás    biciklizés    olvasás    

közlendő     iskola     szülinap    

photoshop    kritika     nyár    

közösségi    

 
Csatlakoztam

Ide jönnek különböző megmozdulások, pl.: egy cél elérése, vagy megerősítés érdekében.

Kapmány

Olvass róla!

#miisittvagyunk <3

Ezzel a táblával támogatom a krediforradalmat.
Csatlakozzatok Jucihoz, hogy ti is részesei 
lehessetek a valódi forrás képviselőinek! 

Az én listám

 

 
Nézettség
Indulás: 2016-01-02
 

Katt ide, ha kíváncsi vagy.Katt ide, ha kíváncsi vagy.Katt ide, ha kíváncsi vagy.Katt ide, ha kíváncsi vagy.Katt ide, ha    *****    A Sortilegio sztárjainak új közös mexikói sorozata! Ha te is imádod Ana Brenda Contrerast és David Zepedat nézz be!    *****    Te is próbálsz bevételre szert tenni a portálodon? Lehet, hogy nem jelennek meg a hirdetéseid? Ne ess el a bevételedtõl!    *****    Avon vásárló vagy de unod, hogy a tanácsadód várat állandóan? Esetleg eltûnt? Az Õ kedvezményeit inkább te vlltanád be??    *****    Kérlek segítsd egyesületünk munkáját az adód 1%-kal. Nézd meg a rendezvényeinket is. 2018. március 24.-én várunk!    *****    A HUN-Tv kezet nyújt: Az Élet Magazin elõadásai, köztük Asztrológia elõadásom    *****    Olvasód leszek! Nyerj 100 Kreditet! Gyere ha szeretsz Olvasni.    *****    Farmasi - Antiallergén szépségápolás, babaápolás, háztartási szerek, bio kozmetikumok    *****    Mit gondolsz a Valentin napról? Ünnepled? Felháborodsz? Ajándékozol? Posztoltál már róla? Mutasd meg!    *****    Versenyeznél? Építenél új portált? Milyen témában? Milyen nyeremény motiválna? A TE ötleteidre is kíváncsiak vagyunk!    *****    A karma megnyilvánulásai    *****    MARGOT ROBBIE HUNGARY! MARGOT ROBBIE AUSZTRÁL OSCAR JELÖLT SZÍNÉSZNÕ MAGYAR RAJONGÓI HONLAPJA! MARGOT ROBBIE HUNGARY!    *****    Lovak szerelmeseinket itt a helye! Tartozz te is közénk! KATT!KATT!KATT!MEGÉRI!KATT!KATT!KATT!    *****    Részletes személyiség és sors analízis,ajándék 3 év elõrejelzés,ingyenes konzultáció,ahol megbeszéljük a kérdéseid Katt!    *****    Születési horoszkóp + 3 éves elõrejelzés + biotérkép, 3000 Ft.Az ajándék,teljesen ingyenes konzultáció,rendeld meg KATT!    *****    Aktív videojáték honlap! Ingyen G-portál kreditek csak a készlet erejéig! Ne maradj ki te se belõle! Kattints ide! <3    *****    Kapható a VÖRÖS HÓ címû regény. Kaland és rejtély az örök fagy birodalmában. VÖRÖS HÓ. Részletek a weboldalon!    *****    Új letölthetõ olvasmányok:28 nap varázslatban A fénytest A kulcs A titok A tizedik felismerés A lélek anatómiája A csend    *****    Még nagyon az év elején járunk, most rendelj születési horoszkópot az ajándék 3 év elõrejelzés és ingyenes konzultáció!!    *****    Pánikenyhítõ poszt a Histórián. Superuser jelen. És TE merre jársz? Kattints!