Madarat tolláról, embert barátjáról

Első nap a konyhában

2017.12.07. 17:43
~ Író: Mónika

Végre valahára megnyíltak a kapuk és beengedtek minket a konyhára. Ugyanis a tanár már visszajött, két hónapot csúsztunk el, ami lássuk be, nem kevés. Átmentünk a B (?) épületbe, hogy anyagokat vigyünk, azokat pedig átvittük a másik épületbe. Csoportokra voltunk osztva, mindenkinek 3 emberrel kellett dolgoznia, szerencsére volt olyan ember, aki épp tanult hasonló szakmát és én őt választottam, hogy elnézzem tőle, hogyan kell vágni.

Nem akartak elsőre zúdítani, de azért már elkezdünk levest főzni és sültkrumplit sütni, de még mielőtt ezt megtettük volna, az alapoktól kezdtük. Felvágtunk répát, burgonyát, és hagymát. Különféle technikákkal ahogy vágni kell, amit a szakácsok is csinálnak. Nagyon rosszul ált a kezemben és az egyik osztálytársam kezében a kés, én pedig nem mertem elvágni a répát, mert féltem, hogy belevágok a kezembe. Mikor a krumpliról kellett levágni a héját, volt olyan, aki még magát a zöldség fontos részét is meghámozta. Hasábokra kellett vágni, mert ilyen formát kellett, hogy süsünk, kissé vékonyra sikerültek.

Mikor végeztünk burgonyával és a répával, következett a hagyma, ott nem kaptam szabad kezet, mert még nem próbáltam ezt vágási módot. Mikor mindenki elkészítette amit feladtak, akkor a tanár összeöntött minden kész zöldséget és az edénybe tette, majd elkezdte párolni, stb. Figyelnünk kellett a folyamatot: mit önt össze és mit ad hozzá. Mindent el kellett, hogy takarítsunk az asztalról és mosogatni is kellett, elég aktívan álltam hozzá, jólesett, hogy szabadon tudtam mozogni és hogy összedolgoztam. Volt rajtunk kívül egy másik osztály is, így sokkal többen lettünk, ám eltudtunk férni, ők mézeskalácsot sütöttek, egyből beugrottak a régi szép emlékek. Következett a sültkrumpli sütés, itt már tudtam, hogy az olajjal gondjaim lesznek, ugyanis attól tartottam, hogy felfog csapni.

Hát így is lett, kissé elkapta a kezem, de csak csöpp csöppent rá a kézfejemre, nagy Áú-zást vetettem el…Gondoltam, hogy nem ez a feladat lesz az, amiben kiveszem annyira részem, mint munkamegosztást, másnak is oda adtam, hogy csinálja. Miután mindennel végzett mindenki, ehettünk a mézeskalácsból és még másutt is adtak valami édességet. Amit a mi osztályunk csinált levest, sültkrupmlit, azt megettük. Sok időt töltöttünk a konyhán és már egyébként is éhes voltam, pont beleütközött az ebédszünetbe 1 órával előtte, megehettük azt amit főztünk és jó is volt, ennél csak jobb és élvezetesebb lehet, már vártam és várom is a többit. 

Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
Még nincs hozzászólás.
 
Az egyén

Móninak hívják, 22 éves, édesség, müzli, Lindsey Striling és zene imádó, anonim hajlamú, alkotó szellemű, amit akar azt eléri, egyrészt maximalizmusa miatt. Imádja a szerkesztést és addig csinálja ameddig jónak nem látja az eredményt.  Ami ezt a kis Kalitkát illeti? Már régóta szárnyait bontogatta,de most szabadon szárnyalhat! Ha többet szeretnél tudni a blog alkotójáról, akkor egy kattintást választ el tőle: Ide nézz!

„Mindig az első lépés a legnehezebb. Az első lépés önmagunk megismerése” 
 
Shirley Maclaine

 
Üzenj!

Különösebb szabály nincs, viszont ezeket tartsd szem előtt!

 Nincs az admin, és más nevében irkálás.

 Bármiféle obszcén kifejezés.

 Vita kialakítása. 

Ha kérdésed van: @!

 
Legjobbak
Azok a madarak akiket szabadon engedek a legjobbakhoz, ha beszeretnél kerülni,
 
2 szabad hely!
 
 
 Kiemelt hely(ek) 2/2

  

  
    
 
Összesen: 12 hely 

Egyéb honlapok

  KriszaAdrayka ,  Klau&Szissz , Ati&Juci  Sam&Amey , Juci , Berrymotion , books  , Fron  , Brielle , Layla  , Teo  , Dienah  , Edina, Kitti , Házisáfrány

 
Teendőlista
 
Blog teljes átalakítása (listát írni)
Fehér szemhéjpúder 
Cserét kérni még 2 oldaltól
Farmerkabát 
Új fekete nadrág
Ecsetkészlet 
My Nail 1 szám

 

 
Tartalomtár

friss    személyes     laptop      főzés    

olvasás    díj     problémák   szavazás     

honlap     bakncslista     TAG     köszönet

kirándulás    biciklizés    olvasás    

közlendő     iskola     szülinap    

photoshop    kritika     nyár    

közösségi     divat     

 
Csatlakoztam

Ide jönnek különböző megmozdulások, pl.: egy cél elérése, vagy megerősítés érdekében.

Kapmány

Olvass róla!

#miisittvagyunk <3

Ezzel a táblával támogatom a krediforradalmat.
Csatlakozzatok Jucihoz, hogy ti is részesei 
lehessetek a valódi forrás képviselőinek! 

Az én listám

 
Nézettség
Indulás: 2016-01-02
 

~~~~ SOS ~ KÉRLEK, KÖVESD BE EZT A PROFILT, DIPLOMAMUNKÁMHOZ SZÜKSÉGES! DOBJ OTT EGY ÜZIT, ÉS VISSZAKÖVETLEK! ~ SOS ~~~~    *****    Rendelj részletes születési horoszkópot,3 éves ajándék elõrejelzéssel. Várlak szeretettel az oldalamon, kattints ide!!!!    *****    3D VIRTUÁLIS VILÁG!REGISZTRÁLJ TÖLSD LE A JÁTÉKOT ÉS ISMERKEDJ VILÁG SZERTE ÚJ EMBEREKKE!CLICKELJ A REGISZTÁLÁSHOZ!!!    *****    Vonatozzunk együtt a gyereknapon! Robogjatok Budapesten vagy Balatonfenyvesen, vagy készítsetek kisvonatot a Mesetárban!    *****    Filmes hírek és kritikák lelõhelye. ÚJ oldal, ami filmekkel és színészekkel foglalkozik. Nézz be most és máskor is!    *****    Az egyetlen magyar forrás a BOSSZÚÁLLÓK univerzumáról | Az egyetlen magyar forrás a BOSSZÚÁLLÓK univerzumáról    *****    HAMAROSAN - DOVE CAMERON RAJONGÓI OLDAL - HAMAROSAN - DOVE CAMERON RAJONGÓI OLDAL - HAMAROSAN - DOVE CAMERON    *****    KÖNYVAJÁNLÓK - ha nem tudod mit olvass, itt találhatsz hozzá inspirációt - BOOKISLAND    *****    Loki rajongók! Fan Fiction és egyéb történetek! Gyere és olvass nálam kedvedre! Ha tetszik, claim loyalty to me! (Loki)    *****    Ayang - Avagy milyen is a világ az én szememmel    *****    LÉGY A MAGAD ASZTROLÓGUSA és segíts másoknak is az asztrológia tanaival!    *****    Társszerkesztõket keresek a dakotajohnson.tk újranyitásához.Ha érdekel és szeretnél jelentkezni kattints a részletekért!    *****    Április 22. a Föld napja! Az ünnep alkalmából cifraszûrös juhászlegény vár benneteket a Mesetárban! Nézzetek be hozzánk!    *****    Asztrológiai tanácsadás, részletes elemzésekkel, a legkedvezõbb áron és teljesen ingyenes konzultáció, idõkorlát nélkül!    *****    Egy jégkorong-rajongó lelkészgyakornok lány blogja - ha van kedved, nézz be, szeretettel látlak :) Gréti    *****    Minden Kedves látogatómat szeretettel várom Asztrológia oldalamon, ahol az oktatás INGYENES, az elemzés BECSÜLET-KASSZÁS    *****    Ayang Avagy milye is a világ az én szememmel    *****    Charmed - Új külsõ - Még több tartalom - Még több információ, érdekesség - CHARMED - Bûbájos boszorkák - Varázslat - Cha    *****    BOOKISLAND -> A könyvek birodalma elvezet a képzeletünk világába! <- BOOKISLAND    *****    KUTYA VS MACSKA, MELYIK AZ OKOSABB? SZAVAZZ! FÉLSZ A ROBOTOKTÓL, VAGY SEM? MONDD EL! KUTYA VS MACSKA!KUTYA VS MACSKA!!!!