Madarat tolláról, embert barátjáról

Húsvét, mikor kicsi voltam

2018.04.01. 18:00
~ Író: Mónika

Olyan sok minden van, amin lehet nosztalgiázni…Ilyen lehet pl.: a húsvét, mikor még kicsi voltam. Rövid kezek és lábak, amik mára már hosszúak, mint egy faág. Az arcom, még fiatal, kerekded, mosolyra görbült szájjal. A szememből pedig még a szép kis kori emlékek sütöttek vissza.

De egy valami megmaradt: az édesség iránti imádatom, már kicsi korom óta felfedezhető, régen imádtam (de még most is) a Milkának ezt a kanalazható csokitojását és még kanál is jár hozzá, szóval elit egy termék és nagyon finom. Mikor még kicsi voltam, lehetettem olyan 6 éves (?), minden álmom volt egy rajztábla, amire firkálhatok. Emlékszem, még kiskosarat is kaptam, benne apró tojásokkal, talán még répa is volt a kosár köré kerítve műfűvel. Mindezek közül a legizgalmasabb volt a húsvétban, mikor a szüleim elrejtették a tojásokat és meg kellett keresnem őket, az eldugott zugukban. 

Mikor találtam egyet is, úgy éreztem a küldetést megcsináltam. Kihívás is volt egyben, hiszen édesség, meg kell találni őket, szóval challenge accepted [kihívás elfogadva] – és teljesítve! Ezt a játékot minden évben megcsináltuk, de biztos minden gyereknél volt ilyen. Magával a nyuszival hogy álltam, hogy létezik – e? Ezzel is úgy voltam egy ideig, mint a télapóval, elhittem egy bizonyos időn át, de aztán muszáj volt tisztázni, hogy bizony nincsenek képzeletbeli lények, csak a puszta meztelen valóság. Csoda, hogy emlékszem ezekre, nem is tudom hány évvel ezelőtt történhettek ezek a dolog, de iszonyat régen, az biztos. Mindenesetre szép idők voltak azok.

Kellemes húsvétot és jó időtöltést kívánok!

Még nincs hozzászólás.
 
Az egyén

Móninak hívják, 22 éves, édesség, müzli, Lindsey Striling és zene imádó, anonim hajlamú, alkotó szellemű, amit akar azt eléri, egyrészt maximalizmusa miatt. Imádja a szerkesztést és addig csinálja ameddig jónak nem látja az eredményt.  Ami ezt a kis Kalitkát illeti? Már régóta szárnyait bontogatta,de most szabadon szárnyalhat! Ha többet szeretnél tudni a blog alkotójáról, akkor egy kattintást választ el tőle: Ide nézz!

„Mindig az első lépés a legnehezebb. Az első lépés önmagunk megismerése” 
 
Shirley Maclaine

 
Üzenj!

Különösebb szabály nincs, viszont ezeket tartsd szem előtt!

 Nincs az admin, és más nevében irkálás.

 Bármiféle obszcén kifejezés.

 Vita kialakítása. 

Ha kérdésed van: @!

 
Legjobbak
Azok a madarak akiket szabadon engedek a legjobbakhoz, ha beszeretnél kerülni,
 
2 szabad hely!
 
 
 Kiemelt hely(ek) 2/2

  

  
    
 
Összesen: 12 hely 

Egyéb honlapok

  KriszaAdrayka ,  Klau&Szissz , Ati&Juci  Sam&Amey , Juci , Berrymotion , books  , fiti , Fron  , Brielle , Layla  , Teo  , Dienah  , Edina, Kitti , Házisáfrány

 
Teendőlista
 
Újranézni Julie and Julia c. filmet
Hajfinomítás (leírás) Ps-ben
Helyesírás ellenőrzés
Tavaszi programok 3/?
Dizájn lecserélése
A tanár megnézni a 2. részt

 

 
Tartalomtár

friss    személyes     laptop      főzés    

olvasás    díj     problémák   szavazás     

honlap     bakncslista     TAG     köszönet

kirándulás    biciklizés    olvasás    

közlendő     iskola     szülinap    

photoshop    kritika     nyár    

közösségi     divat     

 
Csatlakoztam

Ide jönnek különböző megmozdulások, pl.: egy cél elérése, vagy megerősítés érdekében.

Kapmány

Olvass róla!

#miisittvagyunk <3

Ezzel a táblával támogatom a krediforradalmat.
Csatlakozzatok Jucihoz, hogy ti is részesei 
lehessetek a valódi forrás képviselőinek! 

Az én listám

 

 
Nézettség
Indulás: 2016-01-02
 

Társszerkesztõket keresek a dakotajohnson.tk újranyitásához.Ha érdekel és szeretnél jelentkezni kattints a részletekért!    *****    Április 22. a Föld napja! Az ünnep alkalmából cifraszûrös juhászlegény vár benneteket a Mesetárban! Nézzetek be hozzánk!    *****    Asztrológiai tanácsadás, részletes elemzésekkel, a legkedvezõbb áron és teljesen ingyenes konzultáció, idõkorlát nélkül!    *****    Egy jégkorong-rajongó lelkészgyakornok lány blogja - ha van kedved, nézz be, szeretettel látlak :) Gréti    *****    Minden Kedves látogatómat szeretettel várom Asztrológia oldalamon, ahol az oktatás INGYENES, az elemzés BECSÜLET-KASSZÁS    *****    Ayang Avagy milye is a világ az én szememmel    *****    Charmed - Új külsõ - Még több tartalom - Még több információ, érdekesség - CHARMED - Bûbájos boszorkák - Varázslat - Cha    *****    BOOKISLAND -> A könyvek birodalma elvezet a képzeletünk világába! <- BOOKISLAND    *****    KUTYA VS MACSKA, MELYIK AZ OKOSABB? SZAVAZZ! FÉLSZ A ROBOTOKTÓL, VAGY SEM? MONDD EL! KUTYA VS MACSKA!KUTYA VS MACSKA!!!!    *****    Outsider - Gay - Creative - Rebel - Tolerant - Furry - Brony - Hipster - Gamer - Otherkin - Geek - Autistic    *****    Online Gyermekáruház és bababolt Több ezer termékkel olcsón, országos kiszállítással!    *****    Charmed - Új külsõ - Még több tartalom - Még több információ, érdekesség - CHARMED - Bûbájos boszorkák - Varázslat - Cha    *****    Supernatural - Odaát - 13. Évad - Extrák - Infók - Érdekességek - Odaát - Supernatural - 13.ÉVad - Supernatural - Odaátv    *****    Készítsük el együtt a születési horoszkópodat, látogass el az oldalamra és nézd meg a részleteket. Szeretettel várlak!!!    *****    Adóbevallás 2018 ! 17SZJA - 1753any adónyilatkozat letöltés szja adóbevalláshoz    *****    Részletes személyiség és sors analízis, ajándék 3 év elõrejelzéssel,ingyenes konzultáció,ahol megbeszéljük a kérdéseid!    *****    BOOKISLAND -> A könyvek szigete, ahol ötletet kaphatsz egy jó könyvhöz <- BOOKISLAND    *****    Rendeld meg asztrológiai elemzésed,nagyon kedvezõ feltételekkel,találkozzunk az oldalamon és válassz a sok lehetõségbõl!    *****    Asztrológiai tanácsadás, részletes elemzésekkel, a legkedvezõbb áron és teljesen ingyenes konzultáció, idõkorlát nélkül!    *****    Adóbevallás 2018 sms, határidõ, nyomtatvány és tudnivalók itt